Az ŐSMAGYAROK.HU és előzményei
Első találkozásom az ősmagyarokkal, emlékeim szerint, hét éves koromban történt.
Az általános iskola második osztályába jártam, amikor, közvetlenül az új tanév megkezdése után, kezembe került a Kisdobos legfrissebb, 1978. szeptemberi száma, melynek egyik oldalán egy afféle beharangozó volt. Azt adta tudtára minden kisdobosnak, hogy az újság következő számaiban egy-egy képes történet lesz látható-olvasható, melyek mindegyike a magyar mondavilágból, őseink életéből fognak egy-egy fejezetet bemutatni.
Aztán a következő, októberi számban meg is jelent az első, kétoldalas képtörténet, mely Ügyekről és Álmosról szólt.
Az ott látott rajzok és a hozzájuk kapcsolódó történet annyira beleívódott akkori, gyerekkori fantáziavilágomba, hogy amikor 37 év után először, néhány nappal azelőtt, hogy ezeket a sorokat írom, ismét rávethettem szemem ezekre a rajzokra, világosan emlékeztem Ügyek sárga, varkocsokba font hajú képmására, a kissé ferdén tartott kardra az arc előtt, a harcosok csapata előtt álló két lovasra, és arra, hogy Ond vezér is szerepel a történetben. Akik nem látták annak idején ezt a Kisdobosban, vagy már elfelejtették, azoknak íme:
forrás: http://mandadb.hu/tart/mcitem/241691
Itt jelzem, hogy a képtörténet-sorozat összes része látható ezen a honlapon, a KÉPVILÁG menüpont alatt.
Aztán a végleges "fertőzést" nem sokkal később, harmadik osztályos koromban kaptam akkori osztályfőnökünktől - azt hiszem, ideírhatom a nevét, ahogy megmaradt bennem: Peskóné Katika néni.
Ő tanította nekünk az olvasás tantárgyat, mely a mi esetünkben inkább hasonlított egy egyfajta magyar őstörténeti ismeretek foglalkozásra. Az órákat általában azzal kezdtük, hogy A4-es lapokat osztott ki nekünk, melyekre Lengyel Dénes: Régi magyar mondák című könyvéből vett egy-egy résznek az anyaga volt legépelve, és ezeket olvastuk. Emlékszem, egyszer az egyik órára behozott egy, a saját tulajdonában lévő, hatalmas, rézveretes övet, mely egy ősmagyar harcos rekunstruált öve volt. Alkalmanként délutáni ősmagyar szakkört is tartott, melyeken pl. László Gyula-diarajzokat és hasonló érdekességeket láthattunk.
Kiváló tanár volt; azt, hogy őstörténetünk még most is ennyire érdekel, neki köszönhetem.
Ezek voltak tehát az első találkozásaim az ősökkel. Az azóta eltelt évek során sok más dolog is történt, melyek szintén kapocsként szolgáltak feléjük. Vannak közülük olyanok, melyek egyértelműek; mások személyesebbek, melyekről csak én tudom, hogy azok is ilyen kapcsok voltak számomra.
Az előbbi kategóriába tartozik Munkácsy Mihály Honfoglalás című festménye, mellyel szintén hét-nyolc éves korom körül találkoztam - egy képeslapon. Ezt a képet rengetegszer nézegettem. Árpád vezér alakja meghatározó gyerekkori vizuális élményemmé vált.
Aztán, sok évvel később, 1993 nyarán egy kis expedíció keretében végigutaztam négy társammal egész Ukrajnán és Oroszországon. Útközben átkeltünk két nagy hegységen: a Kárpátokon, nem messze a Vereckei-hágótól, és az Urálon, annak is a lankás középső részén. A kapcsolat mindkét helyen erős volt számomra. Különösen az Urálon való átkelés során éreztem valami mágikust is - talán abból a hegységből természetesen áradó ősi hangulat, talán a mostani hazánktól való nagy távolság, de főleg az a misztikum tette, mely őstörténetünknek ahhoz a vidékhez köthető részét körüllengi. Majd néhány ezer kilométerrel még keletebbre, Szahalinon szintén átéltem egy ilyen kapcsot: a sziget középső részén lévő, nyivhek lakta kis Timovszkoje faluban az ott élő közösség utolsó sámánjának leszármazottja kérésünkre magára öltötte a régi sámánruhát, kezébe vette a régi dobot, majd bemutatta, hogyan ejthették ősei a sámántáncot...
Még később, debreceni egyetemi éveim alatt, nagy érdeklődéssel hallgattam Szathmáry László tanár úr előadásait a Honfoglaló magyarság antropológiája című speciálkollégium keretében. Majd ugyanebben az évben, 2000 nyarán a Déri Múzeumnak egy leletmentő ásatásán dolgoztam, ahol a Hajdúszoboszló határában volt Árkos-halom (ma autópálya húzódik a helyén) kutatásában segédkeztem. Emlékezetes élményem volt, amikor az ott lévő Árpád-kori temető feltárásakor, az egyik sír bontása során magam is találtam egy jellegzetes S-végű hajkarikát. De talán ennél is fontosabb volt számomra maga a fizikai találkozás az ősökkel.
A régi világban való merítkezésnek, illetve maga a földrajzi táj (Etelköz nyugati gyepűje) megismerésének a vágya vezetett arra, hogy 2002-ben egy afféle mini expedíciót szervezzek az egyetemen Csángóföldre. A soknapos sátoros-vándorlós út során a legnagyobb személyes élményem néhány idősebb nénivel való beszélgetés volt Szabófalván, a legarchaikusabb magyar nyelvet beszélő északi csángóság legjelentősebb településén.
Ugyanebben az évben, egy Erasmus-ösztöndíj keretében egy félévet a finnországi Karjalában, a Kalevala földjén töltöttem.
A rá következő évben ismét Csángóföldön jártam, ahol a Petrás Incze János Kulturális Egyesület szervezésében magyar nyelvű nyári iskolát tartottunk társaimmal a Klézse faluhoz tartozó Tyúkszerben helybéli gyerekeknek.
2006 tavaszán meglátogattam Kőrösi Csoma Sándor sírját Dardzsilingben.
2015-ben Bugacon, az Ősök Napja rendezvénysorozatán vettem részt.
Ugyanennek az évnek a végén sikerült hozzájutnom egy aukción Munkácsi Bernát uralista nyelvész védett levél-, és irathagyatékához, melynek talán legérdekesebb része az a levelezés, melyet az 1888-89-es manysiföldi kutatóútját követően, Kazanyból folytatott egykori professzorával, Budenz Józseffel.
Nagyvonalakban ezek voltak azok az élmények, s egyben azok a bizonyos kapcsok a múlthoz, melyek e honlap megszületéséhez vezettek, s további fenntartását éltetik. Remélem, ahogy az élmények tovább nőnek, úgy fog tovább gazdagodni tartalommal ez a honlap is.
A honlap ötlete 2010 végén merült fel bennem. Akkor még megelégedtem a honlapnév bejegyzésével és egy ideiglenes oldal felállításával. Később dolgozgattam ugyan rajta, de annak az interneten is látható eredménye nem volt. 2016-ban jutottam el odáig, hogy ténylegesen is elkezdhettem tartalommal megtölteni.
A honlap célja, hogy tartalmán keresztül őseink életének minél szélesebb világát mutassa be. E cél kivitelezése közben nagy hangsúlyt szeretnék fektetni a szisztematikusságra.
Őstörténetünkre vonatkozó új eredményeket manapság leginkább a régészettől várhatunk. Ennek megfelelően egy olyan, folyamatosan bővülő adatbázist szeretnék létrehozni, melyben megtalálhatóak és képeken megnézhetőek lennének - a hozzájuk tartozó leírással - az ősmagyarként azonosítható vagy ősmagyargyanúsnak vélhető tárgyi emlékek. Ez az adatbázis lenne egyben a honlap fő tartalmi eleme is. Emellett feldolgozásra, rendszerezésre kerülne minél több olyan ismeretanyag, melyek segíthetnek bennünket őseink világának minél jobb megismerésében.
Minden érdeklődőnek kellemes itt-tartózkodást kívánok!
Seres László
